2012. április 30., hétfő

Szakács Eszter: Tulipánháború. Mesék Habakuk királyfiról

A Villámhajigáló Diabáz iránt érzett elragadtatásom okán már nagyon vártam ezt a könyvet. És nem is csalódtam.

- Miért akarod, hogy valaki megcsókoljon? Talán elvarázsolt királylány vagy?
- Királylány vagyok ugyan, de nem elvarázsolt - rázta a fejét a béka. - Emmának hívnak. Az én apám a békák királya, ezért ha valaki megcsókol, egy teljes órára emberré változhatom.
- Miért szeretnél egy órára ember lenni? - ébredt fel önkéntelenül a kíváncsiság Habakukban.
- Mert akkor elmehetnék kitölteni a jelentkezési lapot a tehetségkutató versenyre - felelte Emma. - A mellső lábaimmal sehogy se tudok tollat fogni - mutatta tapadókorongos jobb mellső lábát.

Igen, Habakuk királyfinak hagyományos, királyfiakra szabott tetteket kell végrehajtania. Mi több, hőstetteket. Például meg kell törnie az országát sújtó átkot, be kell fognia egy szörnyeteget, ki kell állnia három próbát, vagy éppen egy királylányt kell megszabadítania a loncsos fenevad karmai közül. Csak éppen mindig mindent egy kicsit másképp, mint a klasszikus mesékben. És éppen emiatt a másképp miatt olyan jók ezek a mesék.

Abban a pillanatban nagy csattanás és villanás közepette a béka eltűnt, s egy kék farmert és Pavarotti képével díszített pólót viselő lány termett előtte. A fiú igazán csinosnak találta, talán csak távol ülő szemei voltak némileg dülledtnek mondhatóak.

Persze az ilyen remekbe szabott poénok igényelnek némi előképzettséget a klasszikus mesék terén, így egyelőre ezt a könyvet is csak én olvasom. De valószínűnek tartom, hogy a megfelelő időben a lányaim is akkora élvezettel fogják forgatni, mint én most.

A királyfi (tényleg csak a hangzás kedvéért) ezúttal elszavalt egy sort a híres Sanyi manó (Felső-Petúnia nagy szülötte) egyik méltán kedvelt költeményéből:
- Csiribiri, csiribiri, zabszalma!

Naná, hogy Felső-Petúnia nagy szülötte. Tetszik ez a kisajátítás, egy mesébe illő figura mesehőssé avatása egy elegáns félmondattal. Tökéletes. Illetve minden lektor tudja, hogy tökéletes szöveg nincs, tehát: a vérehulló fecskefű nedve nem fehér, hanem sárga. Nnnna.

A kötet illusztrátora ezúttal Takács Mari, aki elővette kisebb gyerekek számára tartogatott stílusát, és - bár azt nem állhatta meg, hogy néhány kollázselemet ne csempésszen a képekbe - vidám és találó rajzokkal tűzdelte meg a szöveget.

Azt pedig szívből remélem, hogy Szakács Eszter tollában van még jó néhány mese, amellyel még sok kellemes pillanatot szerez majd nekem, a lányoknak, rengeteg olvasójának, és talán egy kicsit saját magának is.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése